|
- Megelőzés, fogászati szűrés
Szánk a különféle gonosz sejtburjánzások melegágya, amelynek talaját
olykor mi magunk készítjük elő hosszú évek során mértéktelen ivással és
dohányzással, elhanyagolva a szájápolást is. Azután előbb vagy utóbb
kesereghetünk.
Komoly megpróbáltatásokat is okozhat egy-egy, az ajkakon, a szájüregben
vagy a garatban vadul szaporodó sejtcsoport. Nem mese azonban, hogy a
rákbetegségek, mert hiszen erről van szó, javarészt megelőzhetők és, ha
korán felismerik őket, jól is kezelhetők. |
|
|

Ne feledje, nem véletlenül mondják, hogy az arc a lélek tükre. Ne akarja
ezt a tükröt elhomályosítani, megrepeszteni egy kései felismerés miatt
szükségessé váló sebészi beavatkozással. Érdemes hát megszívlelnie a jó
tanácsokat.
Ravasz csapda, mint a legtöbb rák esetében, hogy amikor a betegség a
legkönnyebben kezelhető volna, akkor alig mutatkoznak tünetek. Aki
azonban a száját tudatosan és rendszeresen ápolja, az felfigyelhet
néhány apró jelenségre. Az pedig egy újabb csapda ha ettől megijed,
elbújik, és nem megy orvosához.
A száj rendszeres tudatos védelme a legjobb megelőzés.
Szánk belső világa bonyolultabb, mint gondolnánk. Számos, esetenként
csak orvos által látott kisebb, de fontos részeinek összehangolt
működése teszi lehetővé, hogy könnyen tudjunk lélegezni, enni, inni,
ízeket érezni, beszélni, énekelni.
Ne hanyagolja el a szájápolást! A legfontosabb rendszeres fogmosás,
szájöblítés és fogselyem használat nem elég. A szájbéli területek
átvizsgálása érdekében évente egyszer, még ha panasza nincs is, menjen
fogorvoshoz, abban az esetben is, ha teljes pótlása van.
Ne vegye félvállról, ha gyulladt az ajka, esetleg hámlik vagy kisebb göb
jelenik meg rajta; ha szája szélén vagy nyelvén fehér, esetleg érdes
tapintású foltot talál; ha szájában nehezen gyógyuló apró sebet vagy
„vadhússzerű” képződményt észlel. Ezek többnyire nem a rák jelei, de
elhanyagolásuk rákhoz vezethet.
Szájában bármilyen rendellenességet tapasztal, mihamarabb forduljon
orvoshoz!
Lehet, hogy épp az évenkénti vizitek egyikén derül fény szájának zugában
lévő olyan kis elváltozásra, amely betegség gyanúját kelti. Fogadja meg
ilyenkor fogorvosa szavát! Előfordulhat, hogy onkológiai szakrendelésre
küldi. Egyáltalán nem biztos, hogy a gyanú beigazolódik. Ha esetleg
megállapítják, hogy nem jóindulatú a kis elváltozás, nem kell kétségbe
esnie. Szépséghibát aligha okozó, kisebb beavatkozással kiirtják a kóros
képződményt. Esetleg még rövidebb lejáratú egyéb kezelést is javasolnak.
Mindez együttesen kiváló esélyt ad a teljes gyógyulásra.
A korai felismerés a szájbéli rákok legjobb ellenszere!
Késve felismert, előrehaladottabb betegség esetén komolyabb műtétekre,
hosszadalmasabb, kombinált kezelésre lehet szükség.
vissza a főoldalra |